Két tojás száz bajt csinál
Pedig olyan jó volt minden ahogy volt. Először mutter és én aztán jött a fater is és én voltam a szemük fénye. A ház úrnője. A királylány. Körülöttem forgott minden a házban. A “Jajj Rozika kapott nasit” és a “Ugye bejön Rozi velünk szunyálni” mondatok már csak a múlt kedves emlékei. Még szerencse, hogy azon a bizonyos napon csak tápért mentek. Bele sem merek gondolni mivel állít haza ez a két okostojás, ha valami másért indultak volna. Amennyi eszük van képesek lettek volna egy sárkánnyal hazaállítani. Helyette csak Szaffival jelentek meg. Sose fogom elfelejteni. Éppen a délutáni szépség szundikálásomat végeztem amikor megjelentek egy dobozzal.
Mondom oké, tápért mentetek akkor mit idegeskedjek, nem? Aztán csak nem látom, hogy a mádre elkezd pakolászni meg rendezkedni. Előszedte a régi nagy ketrecemet, na erre mondjuk már felkeltem, mert nem fért a fejembe, hogy ez a bolond nő mi a búbánatos fenét csinál. De úgy voltam vele, hogy elég flúgos, hagyom csinálja csak. Beszélt a kartondobozhoz meg minden és akkor ne kezdjem meg az aggódást? Biztos lettem abban amit eddig csak sejtettem: anyámnál többen vannak a buliban.
Aztán megláttam.
Szavakkal nem tudom leírni azt a sokkot amit kaptam. Ott volt az én régi ketrecemben egy fekete kajlafülű lény. Nem értettem mit keres az én ketrecemben. AZ ÉN KETRECEMBEN!!!! Nem tudtam hova forduljak, ott ült benne és nézett azokkal a hatalmas szemeivel. Szénázott és nézett.
-Persze, hogy néztem, hát mi mást csináltam volna? Menten volna kapálni? Hát igen, nem ment könnyen az ismerkedés Rozival, folyton tiszta ideg volt meg rángatózott.
-Persze, hogy kiakadtam, nem tudtam ezt az egészet hovatenni. Úgy éreztem, hogy darabokra hullott az életem, meg is sértődtem egy időre. És ha nem lett volna mindez elég, még azt akarták, hogy barátkozzunk össze. Na itt lett elegem! És nem értették meg, hogy nem! Ez meg csak túrta a fejét. Nagyon nyomult.
-Még szép, hogy nyomultam, mert én akartam játszani Rozival csak ő éppen úgy érezte, hogy túl elit és nem jött velem játszani. Igazából azonkívül, hogy annyiszor megcsípett, hogy már nem is tartom számon nem csinált semmit. Csak röfögött és csípett. Pedig én annyiszor megpuszilgattam, de őt ez nem érdekelte.
-Ez igaz, nagyon sokszor megcsíptem Szaffit, de annyira nyomult, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. Meg az is frusztrált amikor anyánk betett minket a hordozóba és elvitt bennünket sétálni, mert az majd milyen jó lesz. Nagyon jó volt. Ja nem.
-Nem volt az én sem élveztem és láttuk anyán, hogy egyre jobban kezd belekeseredni abba,hogy összebarátkoztasson minket. Pedig rengeteg időt dekkoltunk a fürdőben Rozival, ahol oké is volt minden. De az előszobában már valahogy nehezen viseltük el a másikat. Anya meg csak pityergett és pityergett, hogy ennyire nem szeretjük egymást. Majd egyszercsak nem mentünk többet a fürdőbe és nem vitt minket sétálni sem. Nem emlékszem mennyi ideig. Rozi, te tudod?
-Én sem emlékszem pontosan, csak arra,hogy egyik nap betettek minket a hordozóba és autóztunk egy kicsit. Hallottam korábban, hogy anyáék beszélnek valami javítóról, de én meg voltam róla győződve, hogy ők mennek oda. De nem, mi mentünk oda. Egy tök idegen helyen voltam, se anya se apa, csak Szaffi volt ott mellettem. Nem is tudtam mi folyik itt. Csak azt, hogy nagyon haza akarok menni és, hogy Szaffi nem is tűnik olyan rossz fejnek hirtelen.
-Igen igen, nekem is egyből szimpatikusabb lett Rozi. Napközben tök jól elvolunk játszottunk szaladgáltunk. Majd a harmadik nap után már együtt is aludtunk. Velünk szemben volt egy nagy papagáj aki folyamatosan káromkodott, na ő nagyon érdekes volt. Sokat nézegettük őt Rozival, mert olyan szép színes volt, hogy nem bírtunk nem rá nézni. De egyik nap megint jött a hordozónk, hogy mennyire nem szeretjük mi azt…
-Nagyon nem…és akkor a kedves hölgy aki addig velünk volt minden nap berakott minket oda és megint autóztunk. Fogalmunk sem volt, hova megyünk, csak azt reméltük, hogy végre hazamehetünk. Végig ezen tanakodtunk Szaffival, hogy reméljük látjuk végre anyát és apát.
És így lett! Amikor meghallottuk a hangjukat olyan boldogok lettünk. És képzeljétek kaptunk új dolgokat az új közös szobánkba. Mert igen mi azóta Szaffival elválaszthatatlanok lettünk, ő az én nem is olyan kicsi kistesóm én pedig vagyok az ő nem is olyan nagy nagytesója.
Szólj hozzá!
